Könyvismertetések
DOI 10.51455/Polymatheia.2023.1-2.11
Alapvető igazság, hogy a közösség az ember egyik elemi létfeltétele. Csányi Vilmos erről így fogalmazott: „Az embernek, mint fajnak nagy evolúciós újítása a közösség kifejlődése […] Millió éves fejlődése alatt megbízható, kiegyensúlyozott környezetet biztosított az emberi életnek […] Az emberi természet számára a közösség az optimális működési tér […] olyan helyi közösségeket kell kialakítani, amelyekben mindenki megtanulja, hogy az ember csak közösségekben életképes, és a központosítás előnyeinek megőrzése mellett a helyi kultúra a legfőbb jó és legfontosabb emberi érték.”1 És ha az ember egyszer egy ilyen „sokfejű, százkezű, tevékeny, mindenre figyelő biológiai és kulturális konstrukció” tagjaként töltött el éveket – különösen életének alapvetően meghatározó szakaszában, diákkorában –, akkor ez a közösségélmény, a valahová és valakikhez tartozás, az egymást segíteni akarás élménye maradandó lesz, kihat élete egészének alakulására, sőt: kikerülve e közösségből, annak hiányát érzi, szükségesnek és fontosnak tartja, hogy az egykori kötődések egy részét helyreállítsa és fenntartsa.
Teljes cikk letöltése