Könyvismertetések
„A neveléstörténeti kutatások relevanciáját a mai oktatáshoz ezer szállal kötődő múltbéli pedagógiai gyakorlat adja. Kapcsolódási pontnak tekinthetjük azokat a nagy ívű reformokat és politikai törekvéseket, amelyek később évtizedekig meghatározó erővel hatottak. Ugyancsak ide sorolhatjuk azokat a neves gondolkodókat, nevelésfilozófusokat, oktatáspolitikusokat, akik munkája valamilyen módon szintén befolyással van a mai oktatási gyakorlatra” – olvasható a kötetborító verzóján.
„Az elmúlt évben az MTA VEAB számos rangos konferenciának adott keretet, szervezeti hátteret. Ezek közül az egyik igazán szívet melengetően újszerű volt az, amivel három fiatal2, mondhatni pályakezdő kolléga keresett […] és győzött meg, hogy érdemes a neveléstudomány, ezen belül a neveléstörténet területén fiataloknak szóló felhívást közzétenni” – írja az Előszóban Szabó Péter, a VEAB alelnöke, a Neveléstudományi Szakbizottság elnöke. (6. o.) A kötet, amely az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság és a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Szakkollégiuma által 2023-ban Veszprémben megrendezett Iskolakép Konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza, szakmai-tudományos vonatkozásban is megfelelt a kiírók szándékának – más szempontból is..."