Közlemények
DOI 10.51455/Polymatheia.2020.3-4.13
A Trianoni békediktátum következtében a Királyi Magyarország teljes gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális intézményi rendszere felbomlott. A közúti és a vasúti hálózat szétesése, átrendezési kényszere és újjáépítési, modernizálási tilalma (lényegében 1996-ig, hiszen a versailles-i békediktátum is fenntartotta ezeket a tilalmakat) az ország gazdasági hátrányait növelte és betonozta be arra az időre, amikor legújabb – nem kicsit cinikus – szövetségeseink szerint a szabad verseny az első az európai értékek sorában. A Magyar Királyságban élő népek írott kulturális örökségének jelentős részét a könyvtárak őrzik, gondoskodnak az egyes örökségi elemek nyilvántartásáról, megőrzéséről és hozzáférhetővé tételéről. Ezek a dokumentumok a könyvek, a periodikusan megjelenő kiadványok, a kéziratok, a fotók, a kisnyomtatványok (a reklámlapoktól a kulturális események programjaiig, a színházi műsorfüzettől a gyufacímkéig). Amennyiben valóban igaz, hogy egy kulturális közösség, egy nép a saját öröksége nélkül nem tudja magát tudományosan és kulturálisan reprodukálni, nem tud újító gondolatokra jutni, akkor az sem mindegy, hogy milyen a sorsa (története) a könyvtáraknak, örökségünk elemeit miként tartjuk és Trianon után miként tartják nyilván, miként őrizzük/őrzik meg, és hozzáférhetővé tesszük/teszik-e.
Teljes cikk letöltése