Polymatheia

Pál István: Egy Londonban élő felvidéki orvos meséi. Beszámoló az 50-es évek elejének nagy-britanniai viszonyairól

Művelődéstörténet

DOI 10.51455/Polymatheia.2020.3-4.05

Összefoglaló:

Miután az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1949 őszén letartóztatta Edgar Sanders brit üzletembert, a Standard Villamossági Rt. brit állampolgárságú pénzügyi főellenőrét, a hivatalban lévő Labour (munkáspárti) kormány megtiltotta a magyarországi utazásokat, ez alól csak kivételes esetben, szinte kizárólag humanitárius okokból volt felmentés. Az akkortájt már jó egy évtizede Londonban élő Dr. Kennedy (Sacher) István minden bizonnyal csak édesanyja súlyos betegségére való tekintettel kapott engedélyt az 1952-es budapesti útjához, ám pontosan emiatt az orvos a diktatúra politikai rendőrsége által zsarolhatóvá vált. Dr. Kennedy ekkor még hízelgéssel és választott hazája viszonyainak elmondásával elhárította a beszervezési kísérletet, azonban két évvel később már nem tudott előle kitérni. Igaz, ügynöki tevékenysége ekkor sem járt kézzelfogható eredménnyel.

Kulcsszavak: Sarló-mozgalom, hidegháború, hírszerzés, egészségügy, kultúra

 

Abstract:

After the ÁVH (the State Security Authority) had arrested Edgar Sanders the chief financial auditor of the Standard Electric Co. of Budapest in the autumn of 1949, the incumbent Labour government issued a travel ban on Hungary from which exemption could only be achieved on humanitarian grounds. Dr. István Kennedy (né Sacher) who at that time had already lived in London for approximately 10 years must have received the permission of the British authorities to his visit to Budapest in 1952 because of the serious illness of her mother. However, it was this concession that made the physician prone to the blackmail of the Hungarian secret police. On the first visit, Dr. Kennedy avoided recruitment by paying lip service to the regime, but during his second visit in 1954 he could not resist the pressure, even though his assistance to the Hungarian intelligence service did not prove anything substantial.

Keywords: The Sickle-movement, Cold War, intelligence, health service, culture

Teljes cikk letöltése